A SZENT

PÁDUAI SZENT ANTAL áldozópap, szerzetes és egyháztanító június 13.
L. még: Claret Remete Zakkaria

Példája:
Tehetségedet használd Isten nagyobb dicsőségére.


A keresztény életnek vannak kegyelmi időszakai, kegyelmi helyei és kegyelmi emberei. Páduai szent Antal a XIII század egyik nagy, kegyelmi embere volt. Azt jegyezték fel róla, hogy amikor valahová megérkezett: „Minden oldalról özönlött feléje a nép. Az utakon férfiak és nők fáklyás csoportja látható. Még éjjel útra keltek, hogy kora reggel a szentbeszédre oda érjenek. A kereskedők bezárták üzleteiket, iparosok abbahagyták munkájukat, főurak félbeszakítják ügyeiket, papok otthagyják templomaikat. Mindannyian mennek, sietnek Antalhoz. Szavai magukkal ragadnak, viszik vonzzák a lelkeket, a Felfeszítetthez… Szavainak lehetetlen ellenállni.”

Még ma is Páduában a szent Antal Bazilika fel vezető út mentén, az irányt jelző táblára csupán annyit írnak, hogy a Szent, és mindenki tudja, hogy szent Antalról van szó. Nincs a napnak olyan pillanat, hogy ne legyen nyüzsgő tömeg a sírja körül, vagy az ereklyéket őrző oltárnál.

A személyében olyan Krisztus követő áll előttünk példaképként, akire felnézhetünk, akitől tanulhatunk, akinek közbenjáró imájától nagyon sokat remélhetünk.

Szent Antalra nagyon szépen alkalmazhatók azok a szavak, amelyeket az Úr Jézus magáról mondott: ”Az Úr lelke van rajtam, Ő kent fel, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek.” Akin az Úr lelke van, az nagy lélek. Szent Antal ilyen volt és e lelki nagyságból veszi pártfogása alá azokat, akik szegények. Szegény az, akinek hiányzik valami, aki hiányt szenved. A legszegényebb az, akinek Isten hiányzik, aki Isten kegyelmének hiányában szenved. Szent Antalt az tette nagy szónokká, hogy tudatában volt annak, hogy a Isten Igéjének tápláló erejével kell enyhítenie azt az éhséget és szomjúságot, amely Isten után vágyik. Annyira ismerte a Szentírást, hogy IX Gergely pápa a Szentírás szekrényének nevezte. Beszédei után az emberek tódultak hogy szentgyónást végezzenek. A gyümölcsök árulkodnak arról, hogy amit hirdetett azt tetteivel húzta alá, azért volt olyan nagy hatása szavainak.

Önként vállalta a nincstelenséget, így tudott hitelesen beszélni a szegénység elviseléséről és a hit erejéről. ,A szabadon vállalt szegénység erőt ad az embernek, a gazdagság viszont elgyöngíti. Mert az ember hamarosan vagyonának szolgája lesz, ahelyett hogy uralkodna rajta. Ha ugyanis valakit veszteség ér, és emiatt szomorkodik, ez megmutatja, hogy rabja lett annak, amit előbb, a szerencséje idején birtokolt” – szól egyik híres prédikációja. Híre mindenütt megelőzte, bár volt ahol elkergették, Udinében például, mert úgy vélték, a gazdagok és a tévtanítók ellen uszít – holott prédikációs följegyzéseiben egyetlen bántó vagy támadó szó sem található, mindig a szeretet nyelvén szólt.

Szent Antallal kapcsolatban mi hajlamosak vagyunk arra, hogy csupán a tetteknél álljunk meg. Ma is tetteket, csodákat várunk tőle, szeretnénk a legrövidebb utat választani. A legkevesebb erőfeszítéssel nagy ajándékokban részesülni. Az igaz, hogy a szentek közbenjáróink Istennél, így szent Antal is, de egyben nevelnek is minket. Szent Antal  mély hitre, Istenhez való ragaszkodásra akar nevelni, az lenne a legnagyobb csodája, ha még inkább növekednénk az Isten iránti szeretetben, egymás megbecsülésében, hogyha jobbakká lennénk.

Az Úr Jézus is mielőtt meggyógyította a betegeket hitet kért tőlük. A vakon születettől azt kérdezi hiszel-e az ember fiában. Az pedig visszakérdez, ki az Uram hinni akarok benne? A hit maga is tett, elsősorban önátadást, Istenre való ráhagyatkozást jelent és csak másodlagosan igaznak tartás.

Az evangélium szerint a hit egy nyitottságot jelent Jézus iránt, az Ő tevékenysége, működése felé. Bekapcsolódást jelent abba az életformába, amit Ő kínál fel.

            Szent Antalt is ez jellemezte: őszinte és mély ragaszkodás az Úr Jézushoz. Ennek jutalmaként kapta meg a nagy kegyelmet, hogy karjaiban tarthatta a kis Jézust, ahogyan szobrokon, képeken ábrázolni szokták. Nekünk is Őt kínálja fel életünk Urául. Ugyanakkor közbenjáró imájáról biztosít, bennünket.
Mi fizikailag nem tarthatjuk az ölünkben Jézust, mégis megtörténhet a csoda, lelki karjainkkal mi is átöleljük és a szentáldozásban  a szívünkbe fogadhatjuk a Szentségi Úr Jézust. Kérjük hát, kedves szentünk közbenjáró segítségét, hogy egyéni és közösségi életünkben méltó gyümölcsöket hozzon ez az ünnep és egész keresztény életünk.

Páduai Szent Antal áldozópap beszédeiből 

Eleven a szó, ha, a tettek beszélnek

   
Aki eltelik Szentlélekkel, az különféle nyelveken beszél. A sokféle nyelv nem más, mint a Krisztusról szóló sokféle tanúságtétel: mint az alázat, szegénység, türelem és engedelmesség, amelyeken akkor szólalunk meg, amikor azokat önmagunkban másoknak megmutatjuk. Eleven a szó, ha a tettek beszélnek. Kérlek benneteket, hallgassanak el a puszta szavak, és szólaljanak a tettek. Tele vagyunk szavakkal, de hiányoznak belőlünk a tettek. Ezért átkoz meg minket az Úr, hiszen ő megátkozta a fügefát, amelyen nem talált gyümölcsöt, csak leveleket. „A prédikáló számára — mondja Szent Gergely — a törvény az, hogy tegye is meg, amit hirdet.” Hiába henceg a törvény ismeretével az, aki tetteivel lerombolja azt, amit tanít.
   
Az apostolok beszélni kezdtek, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket (ApCsel 2, 4). Boldog, aki úgy beszél, ahogy a Szentlélek adja neki a szót, és nem saját eszére hagyatkozik! Vannak ugyanis olyanok, akik saját eszükből beszélnek, ellopják mások szavait is, és úgy adják elő, mintha saját szavaik lennének. Róluk és a hozzájuk hasonlókról mondja az Úr Jeremiásnál: Igen, a próféták ellen fordulok, akik ellopják egymástól szavaimat. Igen, a próféták ellen fordulok, akik úgy akarnak jövendölni, hogy csak a nyelvüket mozgatják, és azt mondják: így szól az Úr. A próféták ellen fordulok, akik hazug álmaik szerint prófétálnak — mondja az Úr —, mert elbeszélik őket, s így félrevezetik népemet hazugságaikkal, csalárdságukkal. Bizony, nem küldtem őket, sem parancsot nem adtam nekik. Nem is használnak semmit ennek a népnek — mondja az Úr (vö. Jer 23, 30-32).
   
Mi tehát úgy beszéljünk, ahogy a Szentlélek szólásra indít minket. Alázatos áhítattal kérjük, árassza belénk kegyelmét, hogy a Pünkösdöt, a Szent Ötven-napot öt érzékünk üdvös használatával és a tízparancsolat megtartásával ünnepeljük, és teljünk el a bűnbánat buzgó lelkületével, s a hitvallás lángnyelvei gyújtsanak lángra bennünket, hogy a szentek ragyogásában lobogva és megvilágosodva megláthassuk majd a háromszemélyű egy Istent.

Élete:

PÁDUAI SZENT ANTAL 1195-ben született Lisszabonban, Portugália fővárosában. A Ferdinánd nevet kapta a keresztségben. Apja előkelő lovag volt, anyja pedig igen jámbor nő. Iskoláit a helyi káptalani iskolában kezdte meg, koraérett, világos eszű és erősakaratú volt. Mint ifjú diadalmasan uralkodott minden szenvedélyén. 15 évesen már ágoston-rendi kanonok, majd pappá szentelése után ferences szerzetes lett.


1220 nyarán ugyanis Marokkóból Koimbrába hozták öt ferences vértanú földi maradványait. A látvány indította őt a szegénységre, és ébresztette fel vágyát a mártíromság iránt. Afrikában szeretett volna misszionárius lenni. Remete Szent Antal nevét vette fel. Tudatosan elnyomta tudományos ambícióit is, pedig nagyon ismerte a Szentírást, ezt a tudását azonban évekig titkolta. Afrikába indult, de betegen szállt partra.


Kissé felerősödve haza akart térni, ám egy vihar Szicília partjára sodorta. Itt értesült rendje 1221-es egyetemes káptalanjáról, így Assisibe indult. Innen remeteségbe vezényelték. Tanultságát alázatosságból most is sikerült eltitkolnia. Amikor parancsra helyettesítenie kellett egy szónokot, a rögtönzött szentbeszéd mindenkit ámulatba ejtett. Tudatlannak nézték eddig, de most tanújelét adta nagy, alapos és széleskörű ismereteinek, csodás hatású szónoki képességének.


Franciaországban és Itáliában volt vándorprédikátor. Az eretnekek térítésében nagyon eredményes volt. Elsőként tanította rendjében rendtársait hittudományra. Még a romagnai rendtartomány főnökségét is rábízták. Pár év után sikerült ettől a megbízatástól megszabadulnia. Ettől kezdve Páduában apostolkodott egészen haláláig. Tömegek hallgatták, főpapok, kereskedők, még álruhás banditák is, főképp azonban az egyszerű emberek. Antal mindenkit szeretett, a gazdagok iránt részvéttel volt, a szegényekért azonban minden lehetőt megpróbált.


Elhasznált szervezete, szívbaja idő előtt elnyűtte, a kényszerű pihenés sem használt, érezte halála közeledtét. Páduában szeretett volna meghalni, menni már nem tudott, a sietség miatt az utolsó útszakaszt egy rozzant taligán tette meg. 1231. június 13-án, fiatalon, 36 évesen halt meg Pádua elővárosában, Szent Klára leányainak Arcella nevű kolostorában. A Páduai Maria Maggiore-templomban temették el. Már életében szentként (“Il Santo”) tisztelték. IX. Gergely pápa már 1232 májusában szentté avatta. 1263-ban átvitték az ő tiszteletére emelt hatalmas bazilikába. Ekkor felnyitották koporsóját, és testét elporladva, de nyelvét épségben találták. 1946. január 16-án XII. Piusz pápa Szent Antalt egyháztanítóvá tette.


IV. Béla 1253-as házioltára (a diptichon) az Árpád-ház szentjei közt együtt ábrázolja Szent Ferencet és Szent Antalt, mivel a király testvére, Erzsébet szinte egyszerre lett szentté avatva Ferenccel és Antallal. XIII. Leó pápa Szent Antalt a világ szentjének nevezte.


Temetése napját, a keddi napot tisztelői azóta is Szent Antal tiszteletére szentelik. A koldusok pártfogója, de közbenjárását szokás kérni elveszett tárgyak megtalálásáért és mindennapi bajokban is. Az utasok, szobrászok, agyagmunkások és porcelánkészítők védőszentje.



Példája:

Tehetségedet használd Isten nagyobb dicsőségére.