8. Zarándok imafüzetünkben ez áll: 15 óra 00 perc

Posted by Katolikusok Csoportja  |  at  18:00 19 comments



Háromszor három óra már
az Úr kegyelméből lejár:
ki három és egy teljesen,
őt áldjuk dallal lelkesen.

Isten szentséges titkait
hűséggel tartsa tiszta szív:
Szent Péter itt a mesterünk,
gyógyító csodával tanít.

Lélekben zsoltározva így
a szent apostolok nyomán,
Krisztustól kérjünk általuk
a gyenge lábnak új erőt.

Dicsérjük őt, ki jó Atyánk,
és egyszülött örök Fiát,
s a Szentlelket, ki Vigaszunk
meg nem szűnő időkön át. 
Ámen.

(Részlet a ma délutáni zsolozsmából)







Belegondoló! 

Ami nélkül nincs zarándoklat: imádságos lelkület és bűnbánat




Küldjetek be imádságokat, - akár ide a hozzászólásba, vagy email címünkre -hogy elkészíthessük közös zarándok imafüzetünket a zarándoklat végére, amit majd magunkkal vihetünk a következő utunkra: Betlehembe.

email címünk: katolikusokcsoportja@gmail.com


Urunk, oltalmazz bennünket, amint ígérted és élni fogunk.

Tags:
Zarándok

Kedves Zarándok, ki erre jártál, pár szóval vagy egy imával a hozzászólásban, kérjük hagyj nyomokat magad után ...

Hírlevélre feliratkozás

Új bejegyzésekről, hozzászólásokról e-mail-ben küldünk értesítést

Share This Post

Kapcsolódó bejegyzés

19 megjegyzés:

Aranka Mária írta...

Az Irgalmasság Cselekedeteit Gyakoroljuk ! Az Isten Irgalmasság Rózsafüzérét osztom meg veletek: Hagyományos Rózsafüzéren kell imádkozni,A Függelékben egy Miatyánkot, egy Üdvözlégyet, és a Hiszekegyet mondjuk. A NAGY SZEMEKRE IMÁDKOZZUK: ÖRÖK ATYA FELAJÁNLOM SZERETETT FIADNAK, a MI URUNK JÉZUS KRISZTUSNAK Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét engesztelésül bűneinkért, és az egész világ bűneiért. A KIS SZEMEKRE IMÁDKOZZUK .JÉZUS FÁJDALMAS SZENVEDÉSÉÉRT IRGALMAZZ NEKÜNK és az egész VILÁGNAK BEFEJEZÉSRE: SZENT ISTEN, Szent Erős ISTEN, Szent hallhatatlan ISTEN, irgalmazz nekünk és az egész világak. Ámen

Aranka Mária írta...

Kedves Zarádokok: Térjetek nyugovóra, holnap Isten Kegyelmi erejével tovább folytatjuk utunkat.
Csendes alkony száll a földre, munka és gond elpihent.
Édes Jézus hozzád jöttem, pihenni Szent szíveden,
Édes Jézus hozzád jöttem, pihenni Szent szíveden.

Örök lámpa őrzi csendben szereteted szent lakát,
Angyal karok zengik halkan, édes Jézus jó éjszakát,
Angyal karok zengik halkan, édes Jézus jó éjszakát.

Édes Jézus áldj meg minket, védj meg Isteni Barát,
Engemet és enyéimmel, s adj nekünk jó éjszakát,
Engemet és enyéimmel, s adj nekünk jó éjszakát.

Édes Jézus későre jár, búcsúzom is Tőled már,
De még egyszer köszöntelek, kívánok jó éjszakát,
De még egyszer köszöntelek, kívánok jó éjszakát. Ámen

Keresztút:KERESZTÚT

Uram, Jézus! Assisi Szent Ferenc szavával kérünk Téged: "Add, hogy érezzem a szeretetet, amit Te éreztél a kereszten az emberek iránt, és add, hogy érezzem a szenvedést, amit Te éreztél a kereszten az emberekért!"



1. állomás: Pilátus halálra ítéli Jézust

Urunk, Jézus! Halálra ítélt Téged Júdás, Kaifás és Pilátus. Te nem szöktél el, lemondtál az erőszakról, a tanítványok kardjának védelméről. Jobb belátásra akartad bírni a Feletted ítélkezőket. A Téged meggyűlölő barátot, a hatalmát Tőled féltő politikust és az irántad közömbös helytartót. Te úgy szeretted ezeket az embereket, hogy életedet tetted rá a meggyőzésükre. Mivel nem ismerték föl az igazságot, ezért Te elvesztél.
Ments meg, Uram, attól, hogy elítéljek, elutasítsak, leírjak másokat! Amikor irgalom nélkül elzárkózom a másik embertől, akkor úgy döntök, hogy Te, Uram Jézus, ne legyél jelen a számomra!
Könyörülj rajtunk, Uram!

2. állomás: Jézus vállára veszi a keresztet

Uram, Jézus! Mekkora szenvedést képes okozni az egyik ember a másiknak! Szidalmaival, gúnnyal, ütéseivel, rúgásaival! Te okoztál szenvedést bárkinek is? Amikor szidtad a farizeusokat, csak beteges hiúságukat sértetted meg. Javunkra válna, ha hallgatnánk Rád! Apostolod írja Rólad, hogy amerre jártál, jót tettél. Látogatásodat családi béke, vidámság, megkönnyebbülés, gyógyulás kísérte. Cserébe Te a keresztet kapod! Talán az emberélet legfélelmetesebb útja a meghalás története. Ilyenkor segíteni, bátorítani szokás a halála felé induló embert. Milyen borzalmas dolog a kivégzés! Amikor nem részvét, együttérzés kíséri a halálra készülő embert, hanem durván rálökik erre az útra! Te nem halhattál meg ágyban, párnák közt! Mivel oly sok ember hal meg a másik ember kezétől, Neked közéjük kellett kerülnöd, mert a legnehezebb sorsúakat nem hagyhattad magukra!
Ments meg Uram, attól, hogy bántsak másokat! Ha Igazságod gyógyító sebet ejt embereken, add, hogy ennek alázatos és tapintatos eszköze legyek, ha így akarod! Bocsásd meg, hogy szenvedést okoztam másoknak, sokszor nem csak véletlenül, hanem tudva és akarva!
Könyörülj rajtunk, Uram!

Aranka Mária írta...

3. állomás: Jézus elesik a kereszttel

Uram, Jézus! Te nem hősként jártad végig keresztutadat! Nem
mosolyogva, könnyedén. Hanem "könnyek között", ahogy a Zsidókhoz írt
levél megörökíti. Nem szárnyaltál életed útján. A türelem, megértés,
önfeláldozás számodra is nehéz volt. De megtetted értünk! Te soha nem
utasítottad vissza, hogy rendelkezésére álljál annak, aki keresett
Téged.
Add, Uram, hogy botladozásomat, hibáimat ne megszégyenülésnek vegyem.
Hogy merjek örülni annak, hogy hiányosságaimmal együtt is elfogadsz és
szeretsz, mint ahogy a többi ember, testvéreim teszik. Add, hogy az
élet idejét ne a hasznosság, vagy az élvezeti érték szerint mérjem
csupán, hanem lehetőségként, amiben példaadásra, szeretetre nyílik
alkalom.
Könyörülj rajtunk, Uram!

Aranka Mária írta...

4. állomás: Jézus találkozik anyjával, Máriával

Uram, Jézus! Tudjuk, bár egészen föl nem fogjuk, hogy mit jelent egy
anyának a gyermeke szenvedését, halálát átélni. Add, hogy
beletekinthessek abba, hogy mit jelenthetett ez a találkozás a Te
számodra! Halálos utadon nemcsak a gonoszság és a gyűlölet kísért el!
Van szeretet, mely erősebb a saját fájdalmánál, és hatalmasabb minden
akadálynál! Mária a mennyei Atya képe volt a számodra gyermekkorodban,
ő adta meg a jelet első csodádra a kánai mennyegzőn, most is az ő
jelenléte bátorít Téged, hogy az Atya kezébe ajánld lelkedet. Mert Ő
nem hagyott el Téged, együtt szenvedett Veled, és ennek csodálatos
jeleként küldte Számodra édesanyádat.
Add Uram, hogy minden szenvedő, haldokló ember felismerje, hogy Te egy
vagy vele, és add, hogy mi is ott legyünk a helyünkön, amikor
szereteted kézzelfogható jeleként állítasz a másik ember mellé!
Könyörülj rajtunk, Uram!

Aranka Mária írta...

5. állomás: Cirenei Simont kényszerítik, hogy vigye Jézus keresztjét

Uram, Jézus! Elfogadtad Simon segítségét, bár nyilván átérezted a
rémületét, hogy egy kivégzési menetbe keveredett. Elfogadtad, mert
végig akartad járni a keresztutat. Viszont amikor a Golgotán
fűszerekkel kevert borral kínáltak, azt nem fogadtad el. A kábítószert
visszautasítottad, mert emberként akartál meghalni, nem vágóhídra
vonszolt, elkábított állatként. Te nem szálltál ki ebből az emberek
által rendezett drámából sem fizikailag, sem szellemileg. Amíg éltél,
a türelem, a megbocsátás, a legrosszabbat is elfogadni tudó szeretet
jeleként akartál élni.
Ments meg Uram minket minden kábítószertől. Add, hogy magamat nem
kímélve vállaljam azoknak az embereknek a keresztjét, akikhez Te
küldesz.
Könyörülj rajtunk, Uram!

Aranka Mária írta...

6. állomás: Veronika kendőt nyújt Jézusnak

Uram, Jézus! Te személyes gesztussal köszönöd meg ennek az asszonynak
a figyelmességét és bátorságát. Arcod véres képe talán még jobban
nyomot hagyott a lelkében, mint a kendőjén. Te saját magadat adod, és
nem helyette valamit. Éppen ezért ajándékod sokszor nem használható
semmire, mert Te magad vagy az ajándék. Te személyesen törődtél az
utadba kerülő vakon született emberrel és a halott Lázárral,
személyesen kerested a találkozást a szomorú emmauszi tanítványokkal,
hogy megörvendeztesd őket. Külön, csak az ő kedvéért, megjelentél
Tamásnak, hogy megmentsd a kétségbeesésből és elvezesd a hitre. Te nem
intézkedtél úgy, hogy szűnjék meg a betegség a Földön, de személyesen
keresed minden beteg és szenvedő testvéredet.
Add, Uram, hogy megértsük: Te vagy az Atya fölfoghatatlan ajándéka a
számunkra, amely eltűri, hogy figyelmen kívül hagyjuk, mellőzzük,
visszautasítsuk. Ments meg attól, hogy e feltétel nélkül nekünk
ajándékozott Ajándék helyett valami csekélyebbet, kisebbet kérjünk!
Könyörülj rajtunk, Uram!

Aranka Mária írta...

7. állomás: Jézus másodszor esik el a kereszttel

Uram, Jézus! Keresztedet Cirenei Simon viszi, de mégis újra összeesel
a vonulás során. Minek továbbmenni? A fölállás egyenlő a további
kínzással. A katonák sem szabadítanak meg a további szenvedéstől. Nem
ütnek agyon, nincs kegyelemdöfés, tarkólövés. Nekik el kell számolniuk
Veled, hogy teljesedett-e Rajtad a büntetés. Te pedig fölállsz, és
botorkálsz tovább.
Vajon én hogy bánok az eleső, megszégyenülő emberrel? Büntetem
gyengeségéért, esetleg sorsára hagyom? Vagy segítség címén éreztetem
vele fölényemet?
Uram, a Te segítséged senki számára nem nyomasztó, mert vállaltad az
esést is. Add, hogy hiúságból soha vissza ne utasítsam a Te segítő
kegyelmedet, és nyisd fel szememet, hogy irgalmas szamaritánusa
lehessek az utamba kerülő sebesültnek.
Könyörülj rajtunk, Uram!

Aranka Mária írta...

8. állomás: Jézus találkozik a jeruzsálemi asszonyokkal

Uram, Jézus! Ki lehetne nagyobb bajban Nálad? Mégis azt mondod a síró
asszonyoknak: "Ne miattam sírjatok. Magatokat és gyermekeiteket
sirassátok!" Hited és bizalmad csodálatos: életedet a zöld fához
hasonlítod, a Fölötted szánakozókét a kiszáradt ághoz. Mekkora bajban
vagyok, ha nem a Te oldaladon állok! És Te nem harcolsz azokkal, akik
ellened küzdenek, vagy csak látszólag állnak melletted, mint a
politikai szabadságot sirató jeruzsálemi asszonyok. Számodra
segítségre szoruló, fölemelésre váró emberek ők. Milyen határtalan a
Te nagyvonalúságod!
Ments meg, Uram a kicsinyességtől, s hogy valaha is elszakadjam Tőled!
És adj részt nekem a Te mérhetetlen nagylelkűségedből!
Könyörülj rajtunk, Uram!

Aranka Mária írta...


9. állomás: Jézus harmadszor esik el a kereszttel

Uram, Jézus! Te vagy az Egyház feje, az egész emberiség elsőszülöttje
az Isten országában! Egyházad és követőid sokszor kerülnek olyan
alávetett és megalázott állapotba, mint Te, amikor harmadszor is a
földre roskadsz. Az üldözés és a gúny, vagy éppen a jólét és a
gazdagság hatalma sokszor erőtlenné teszi közösségedet, kiüríti
templomaidat, sivárrá teszi a lelkeket.
De Te mondtad, hogy Egyházad itt e földön mindig a mustármaghoz fog
hasonlítani, amely kicsiny és jelentéktelen, de életet hordoz.
Szabadíts meg Uram attól, hogy a látványos külsőségeket keressük, és
add, hogy megerősödjünk a belső odaadásban, mely Téged is talpra
állított és továbbvitt utadon.
Könyörülj rajtunk, Uram!

Aranka Mária írta...

10. állomás: Jézust megfosztják ruháitól

Uram, Jézus! Téged meztelenre vetkőztettek, és eközben megajándékoztad
kivégzőidet! Bizonyára nem sajnáltad tőlük utolsó tulajdonodat,
odaadtad volna, akkor is, ha nem tépik le rólad! Az járt a fejedben,
hogy milyen lelkülettel képesek valakit megölni. Mentséget kerestél a
számukra: "nem tudják, mit cselekszenek!" Igen, te jól tudtad, hogy a
gyilkosság olyan bűn, amit az Atya nem akarhat, ezért kérted
bocsánatát hóhéraid számára. És ezek a vérhez hozzáedződött emberek
megrendültek viselkedésed láttán: "Ez az ember valóban igaz volt!" -
mondta a századosuk.
Könyörülj rajtunk, Uram!

Aranka Mária írta...

11. állomás: Jézust keresztre feszítik

Uram, Jézus! Apostolod, Tamás, majd a szögek helyét szeretné látni és
érinteni, amit most ütöttek kezeden és lábadon. Ezt a feltételt
szabta, hogy higgyen Benned. És Te nem tettél szemrehányást neki
hitetlenségéért, sem többi tanítványodnak azért, mert elhagytak. És
sebeidről sem panaszkodtál. Mit jelentenek nekünk, Uram, a Te sebeid?
Hogy Isten nem sebeket oszt, hanem sebeket vállal. A bűn, a
szeretetlenség sebez meg, ez sebzett halálra Téged is. Szomorú,
reménytelenségbe süppedő barátaidat azért látogattad meg feltámadásod
után, hogy örömre derítsd őket. És sebeidet mutattad meg nekik. Senki
nem tud Téged annyira megsebezni, hogy szeretetednek útját állja. A Te
szeretetedet Uram, a halál sem tudta kioltani.
Tekints Uram, szomorúságban gyötrődő, levert, önzésüktől szenvedő
testvéreidre! Olvaszd fel, melegítsd fel jéghideg szívünket!
Könyörülj rajtunk, Uram!

Aranka Mária írta...

12. állomás: Jézus meghal a kereszten

Uram, Jézus! Hogyan élted át utolsó óráidat? A jeruzsálemi templomból
jól hallatszottak az istentisztelet hangjai a Golgotán. Te együtt
imádkoztad a zsoltárokat az Egyiptomból való szabadulást ünneplő,
éneklő tömeggel. Pedig az igazi szabadulás ott történt, ahol Te
szenvedtél: Isten mindent megbocsátó, felszabadító üzenetét általad
kaptuk. Itt vált világossá, hogy Isten nem rosszalló tekintetű bíró,
nem a mindenkit szemmel tartó örök elégedetlen. Uram, Te jó szót
szóltál megfeszített sorstársadhoz, édesanyádhoz, rokonaidhoz, János
barátodhoz. A gúnyt, a szidalmat nem viszonoztad, nem védted ki.
Isteni méltósággal hallgattál.
Könyörülj rajtunk, Uram!

Aranka Mária írta...

13. állomás: Jézus testét leveszik a keresztről

Uram, Jézus! Engedelmes lettél a halálig, mégpedig a kereszthalálig.
Lemondtál az isteni mindentudásról, valóságos emberként féltél a
szenvedéstől és a haláltól. Közösséget vállaltál a halottakkal is.
Életünk utolsó útját feltámadásod fényében, az örök élet reményében
járhatjuk végig, tudva, hogy még halottként is hasonlíthatunk Hozzád.
Mennyire megkönnyítetted a mi életünk útját! Isten szeretete örök.
Akire Isten gondol, és akit szeret, az él Őbenne. Az Ő hűsége a záloga
feltámadásunknak és örök életünknek.
Mária, az Egyház anyja! A Te fájdalmad egy az Atyáéval. Isten nem
udvartartásának részévé teremtett bennünket sem, hanem aggodalmát,
szenvedését, gyászát is megosztja velünk, mint legbensőbb
bizalmasaival. Segíts bennünket, hogy ne önmagunk miatt keseregjünk,
hanem, hogy az emberek nem szeretik a szeretetet.
Könyörülj rajtunk Uram!

Aranka Mária írta...


14. állomás: Jézus testét sírba helyezik

Uram, Jézus! Magányos sírboltba helyeztek. Nem kitüntetés ez,
ellenkezőleg. A keresztre feszített ember tisztátalan, nem való a
többi halott közé. Ennyire meggyaláztak Téged! És akik elhagytak
életed nehéz óráiban, elhagytak most is. Senki sem emlékezett
szavaidra a harmadnapi feltámadásról. Magányos sírod lesz egyedül a
tanúja az új élet születésének.
Add, Uram, hogy ne úgy éljünk, mintha még mindig a sírban lennél! Te,
aki értünk éltél és haltál, add, hogy örvendezzünk veled boldogságod
kapujában. Add, hogy megörvendeztessünk Téged szép és boldog
életünkkel! Vezess el minket is feltámadásod dicsőségébe!
Könyörülj rajtunk, Uram!

Aranka Mária írta...

Uram, Jézus! Fülöp apostolodnak mondtad, hogy aki Téged lát, az Atyát
látja. Köszönjük, hogy mérhetetlen szenvedés árán is megmutattad
nekünk jóságos Atyánkat. Bocsásd meg, hogy ennyi fájdalomra volt
szükség, hogy áttörd érzéketlenségünket, önzésünket és gőgünket. Add,
hogy soha szem elől ne tévesszünk Téged és az Atyát!
Ámen.

Aranka Mária írta...

Szeretettel, másoltam, kérlek olvassátok...Isten Áldjon mindenkit. <3

Sári mama írta...

Imádkozzunk!
Istenünk, te Izrael fiait száraz lábbal vezetted át a tengeren, és a mágusoknak csillag vezetésével mutattad az utat önmagadhoz: kérünk, ajándékozz nekünk kedvező utat és zavartalan időjárást, hogy Szent Angyalaid kíséretében elérhessünk úticélunkhoz és végül boldogan érkezhessünk az örök üdvösség kikötőjébe.

Text Widget

Jézus azt mondja: „Én vagyok az út...” Egyszerű dolgunk van, ha ezt a kijelentést komolyan vesszük, hiszen ha előttünk az Út, akkor nincs más feladatunk, mint végigmenni rajta. Ő célhoz vezet, csupán követnünk kell tanítását, és legfőképpen életpéldáját. Ha pedig valaki még ezek után is félne elindulni, jelzőtáblákként, illetve -lámpákként ott vannak a szentek, - és várnak is bennünket Padovában, Assisiben, Rómában és Rotondóban - akik szintén útbaigazítanak, és modellt nyújtanak az Isten felé vezető úton.

Jó zarándoklatot kedves "Virtuális" Zarándokok!
Blogger templates. Proudly Powered by Blogger.
back to top